Belépés
Belépés
Elfelejtettem a jelszavam


Karácsonyi gyorsdiéta: Hogyan szabaduljunk meg az ünnepi kilóktól 5 nap alatt?!

Karácsonyi gyorsdiéta: Hogyan szabaduljunk meg az ünnepi kilóktól 5 nap alatt?!

Igen, jól olvasták: 5 nap alatt le lehet adni a halászlé túladagolás, a töméntelen töltött káposzta tétel és a karácsonyi menük makacs súlyfeleslegét. Gyakori problémát okoz főként az ünnepekkor, hogy a “kötelező” családi látogatások, vacsorák és ebédek alkalmával nehezen tudunk ellenállni a magyar tradícióknak fejet hajtó zsírban tocsogó ételeknek, amelyeket egyébként mindennapjaink során sokunk feláldoz a diéta sovány oltárán. Karácsonykor rendszerint hajlamosak vagyunk félbeszakítani fogyókúránkat, így ilyenkor döbbenten képedünk el a kötelező fürdőszobai kellék, a mérleg nyelve által mutatott érték láttán. Pedig egyáltalán nem meglepetés, hogy akár egészségesen étkeztünk ezt megelőzően, akár nem, felcsúszik egy-két kiló (egyes emberek esetében van az 5-6 is). A decemberi mini-hízás azonban kicsit sem ismeretlen jelenség az életünkben és igen sokakat érint, bár a felszedett súlyfelesleg eltérő személyenként. A karácsonyi lakomát követően pedig ott a mélyen rejlő nyomás a közeledő szilveszter és új évi fogadalmak sürgető eljövetele kapcsán, ahol bizony szembe kell néznünk a magunk által felállított elvárásokkal.

 

Mit tehetünk?

Igazából, ahány ember, ahány háztartás, annyi megoldás létezik. Van, akinél a böjtölés és a mértéktartás váltja ki gyümölcsöző és eredményteljes hatását, van, akinél a karácsonyi zabálást követő “konyhasivatagi” koplalás, illetve van, aki pedig az új évi fogadalmak varázserejében bízik. Azonban mi itt a Toman Dietnél a valóságos, hatékony és illúzió- valamint éheztetésmentes megoldásokat preferáljuk. Nekünk nincs varázspálcánk, nincs varázserőnk, de van szakmai hozzáértésünk és egy bevált, kitaposott út a hátunk mögött, amely már számos alkalommal bizonyította be újra és újra, hogy a Toman Diet eszközei, módszerei és eszméje nem szemfényvesztés.

 

Az elsődleges szempont, ami meghatározza az 5 napos diétánkat az az, hogy nem éheztetjük az ügyfelet, sem magunkat. A Google találati listájának útvesztőjében a legtöbb diéta elfeledkezik arról, hogy nem feltétlen a drasztikus ételmegvonás és a “szinte semmit sem eszek” elv alapján lehet elérni a legproduktívabb súlycsökkentést, hanem pont a mértéktartás, a megfelelő fehérje- és szénhidrátbevitel, valamint a rendszeresség bevált technikája révén. Az 5 napos csomagunkkal karcsúbb új évet kezdhet és talán megfelelő táptalajjal látja el fogadalmait. De nézzük meg miből is áll a Toman 5 napos csomagja.

 

Milyen az 5 napos diéta?

Rövid, gyors és rendkívül effektív, amely révén a fogyni kívánó személy betekintést nyerhet a Toman Diet programjának valós hatékonyságába. Ezenkívül a legtöbb diétával szemben nincs éhségérzet és könnyebb betartani, de be is kell! Alapja a rendszeresség, hiszen a diéta során napi 5-ször kell étkezni, nagyjából azonos időközönként, de garantált az izomveszteség nélküli zsírtartalék égetés. Szabina életmód programjának az alapja a fehérjedús étkezés, így a diéta csomagban magas fehérje- és alacsony szénhidráttartalmú ételek vannak, amelyek vitaminokkal és nyomelemekkel egészülnek ki. A napi 5 étkezés során háromszor Toman termékeket, kétszer pedig önállóan elkészített ételt kell fogyasztani. A csomag egy kis karácsonyi meglepetésként egy AquaAway10+ vízhajtó italport is tartalmaz, amellyel az intenzívebb fogyást segíti elő, hiszen nem csak méregtelenít, de felgyorsítja az anyagcserét is. Még egy nagyon fontos szabálya van az 5 napos diétának, ez pedig, hogy legalább 2, de inkább 2,5 liter tiszta vizet igyunk meg naponta, még ha béke is nő a hasunkba. Ez segíti az éhségérzet csökkenését, valamint a megfelelő a bélműködést is.

 

Mi rejt a csomagban?

5 db sós Toman Diet termék
5 db édes Toman Diet termék
5 db Toman Diet Snack
5 db Toman Vital AquaAway10+ tálpálékkiegészítő
1 db Shaker
Tájékoztató füzet



5 nap és hat, ez a mottónk, azonban le kell szögezni, hogy ez a fajta rövid diéta nem garantálja a tartós súlycsökkenést, a több 10 kilótól való megszabadulást és a hatékony életmódváltást, ehhez keresse fel valamelyik Toman Pontunkat az országban, ahol konzultációt követően vághat bele egy könnyedebb életbe. Lepje meg magát vagy szeretteit 5 napos diéta csomagunkkal, hogy Önök is első kézből tapasztalják meg a gyors és eredményes fogyást! Mi lehetne jobb ajándék karácsonykor, mint egy apró önbizalom növelés és látni a boldog mosolyt szerettünk arcán?! Élvezze a karácsonyt gondtalanul és tehermentesen a Toman Diettel.

 

 



Blog menü
Kategóriák
Szépségápolás
Kiemelt termékeink
akció
A legnagyszerűbb termékek még vonzóbb áron!
Organikus CBD olaj 1000mg Hatóanyagtartalommal, KoniKanna
Organikus CBD olaj 1000mg Hatóanyagtartalommal, KoniKanna
15.990 ft
Nyakba akasztható Toman maszk
Nyakba akasztható Toman maszk
2.490 ft
Vaníliás Ízű Töltelékkel Töltött Nápolyi, Toman Snack
Vaníliás Ízű Töltelékkel Töltött Nápolyi, Toman Snack
950 ft
Serum 4 Eyes Luxus Szemránckrém és Szemkörnyék Ápoló, Juchheim
Serum 4 Eyes Luxus Szemránckrém és Szemkörnyék Ápoló, Juchheim
34.000 ft
H2 RE-AGE Éjszakai Arckrém, Juchheim
H2 RE-AGE Éjszakai Arckrém, Juchheim
49.000 ft
Zichym Infratrainer Aktív Gél grapefruit illattal – 250 g
Zichym Infratrainer Aktív Gél grapefruit illattal – 250 g
2.590 ft
Organikus CBD Olaj 500mg Felnőtteknek, KoniKanna
Organikus CBD Olaj 500mg Felnőtteknek, KoniKanna
11.990 ft
21 napos diéta - Toman Diet
21 napos diéta - Toman Diet
69.990 ft
Keksz Étcsokoládé Bevonattal, Toman Snack
Keksz Étcsokoládé Bevonattal, Toman Snack
950 ft
5 Napos Toman Diet Fogyókúra Program, Toman Diet
5 Napos Toman Diet Fogyókúra Program, Toman Diet
17.990 ft
Rólunk mondták
  • "
    Úgy gondolom, hogy a Toman Diet termékek esetén a legnagyobb előny a diéta adta rendszeresség és az erre való nevelés. Fontos volt számomra, hogy kereteket adott és erre felhívta a figyelmemet, amit azóta is sikeres tudok tartani a mindennapok során. A rendszeresség mellett kiemelém a termékek elkészítésének praktikumát is, könnyen beiktatható a mindennapokba, nem borítja fel a napi ritmus, a napi munkamenetet sem. Bátran ajánlom mindenkinek.
    Tamás - 41 - Pécs
A Zichym - diéta, életmódváltás, szépségápolás, Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtasd ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretnél szöveges formában elérni kérjük, hogy vedd fel Velünk a kapcsolatot elérhetőségeink egyikén.

Tegyél a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Zichym - diéta, életmódváltás, szépségápolás, Csapata